Elsődleges forgalmazó a borkereskedés

A bor az egyik legnemesebb és nagyon régi szálakra visszanyúló nedű, amelyet még a királyok korában is szívesen fogyasztottak. Minden borkereskedés ezt nagyon jól tudja, így nagy becsben tartják a saját boraikat és arra törekszenek, hogy királyként érezze magát, aki az ő termékükből iszik.

A borkészítés igazi művészet, valódi odafigyelést igényel és a tudományos háttere sem egyszerű. Aki egy kicsit is belelát a borkészítés hátterébe, az csupán sejtheti, hogy mekkora munka áll egy pohár bor mögött. A borkereskedés nem arra hivatott, hogy mindezt feltárja, azonban az általa felkínált ízekkel valódi kíváncsiságot ébreszthet a fogyasztóban, amellyel szinte önkéntelenül is azt kérdezi, hogy „ezt a csodát, mégis hogy lehet megteremteni”?

Ahogyan mondani szokták, „a jó bornak nem kell cégér”, így a borkereskedés valóban zamatos különlegességei be fogják vonzani a vásárlókat és csak idő kell ahhoz, hogy beinduljon a szekér. Ezt a lelkesedést pedig nem szabad elfelejteniük majd akkor sem, ha már sokkal nagyobb mennyiségben forgalmaznak.