A fűtési rendszerek kiépítésénél elég sok apróságra kell odafigyelni. Ezért is fontos szakemberre bízni a feladatot, nehogy valami kimaradjon a művelet során. Még a teljesen zárt hálózatok sem mentesek a dinamikus változásoktól. A tágulási tartály elengedhetetlen kiegészítő, ugyanis a folyadékok a hőmérsékletváltozás hatására nagyobb teret foglalnak el. Ez egy fizikai folyamat, aminek során a térfogat elkezd nőni és ez nyomáskülönbséget hoz létre.
1000 liter 4 ℃ víz körülbelül 20 literrel „lesz több” amint +60 ℃-ra melegszik fel. A tágulási tartály szerepe ezt a pluszt felvenni, majd a lehűlés következtében visszajuttatni a rendszerbe. Amennyiben ez elmaradna, légbuborékok képződnének, ami csökkentené a későbbiekben a hatásfokot.
Beszélni lehet zárt és nyílt kivitelekről, de legtöbbször az első típus az, amit beillesztenek a hálózatba. A tágulási tartály korrózióálló acéllemezből készül, valamint el van látva egy gumimembránnal, amiben a folyadék található, míg azon kívül levegő. A méretek eltérőek, így mindig az adott igényekhez igazíthatóak.