Az öntözőrendszer korai telepítése

öntözőrendszer

A helyszíni felmérés ideje nem a terület nagyságától, hanem annak összetettségétől és adottságaitól függ. Fontos ez az árajánlat és az öntözőrendszer precíz meghatározása érdekében, hogy Ön minőségi végeredményt kapjon. Legegyszerűbben a készülőben lévő kertbe lehet a telepítést elvégezni, méghozzá a talaj betöltése előtt. Érdekes azonban, hogy a már évek óta kész terepen egyszerűbb ez a művelet, mint a frissen készült gyep esetében.

Ennek oka, hogy a már meggyökeresedett pázsit kisebb tégla formákban egyszerűen kiemelhető a földből, míg az utóbbinál az öntözőrendszer miatt újra fel kell szedni a gyepszőnyeget és az esetleges vakondhálót is. Az újonnan lerakott füvesített szőnyeg igényli a rendszeres esőztetést, de ezt az előbbiekből látva, ajánlott a művelet elején elvégezni. Nem is említve az öntözőrendszer utólagos lerakása miatti anyagi veszteséget és az esetlegesen a növényeknek okozott hátrányokat is. Persze ez magvetés esetén nem akkora gond, hiszen újra lehet szórni, viszont mindenképp ajánlatos ezekről időben dönteni.

Előfordulhat, hogy azért nem mer ajánlatot kérni, mert megfizethetetlen költségekre számít, vagy éppen az ellenkezője történik és túlgondolja a lehetőségeit, pedig a pontos díjszabást csak az alapos paraméterek ismeretében lehet megadni. Veheti hasonlatnak a vakondháló árak alakulását. Amikor hiányzik az erre vonatkozó részletes kalkuláció, talán nem is gondolja, hogy szüksége lenne rá, így az egy későbbi alkalommal kerülhet megrendelésre, amikor már jelentős anyagi többletet jelent a talaj megbontása.

Így nézve a vakondháló árak csak töredékei a teljes kivitelezésnek, főként ha időben gondoskodik arról, hogy a földkupacok bosszantó látványa ne zavarja a látképet. Sőt, a locsoláshoz szükséges elemek föld alá helyezése kisebb utómunkával jár, hiszen nem kell miatta felszedni az egész zöld terület. Honlapunkon ezért talál korábbi referenciamunkákat is, ahol irányárakkal, közöttük a vakondháló árak pontos meghatározásával igyekszünk segíteni a döntésében, hiszen részletesen és szinte minden tevékenységre kiterjedően van ajánlatunk.