Gyors megoldás az üzleti mediáció

válási mediátor

A világban számtalan pár-, élettársi vagy házastársi kapcsolat van, amelyekben sok a konfliktus, vitás, megoldásra váró helyzet. Sok esetben egy válási mediátor meglátásait kérik ki, amikor a pár úgy gondolja, hogy a kapcsolatuk már nem menthető meg, viszont van gyermekük, esetleg közös vállalkozásuk, vagy csak egyszerűen szeretnék a válás körüli bonyodalmakat leegyszerűsíteni, lerövidíteni.

A bíróságon jogi tényekre hivatkozva, egymás ellenérdekeit képviselő félként vannak jelen az érintettek és így várják az ítéletet, ami sokszor nagyon hosszú időbe telik, ha nem sikerül közös nevezőre jutniuk. A válási mediátor egy semleges harmadik félként van jelen az érintett felek között és a segítségével, vezetésével közösen, egyik lépésről a másikig közösen alakíthatják ki azt az elfogadható megoldást, ami mindenkinek ideális lesz.

A válási mediátor segítségét kérve, a párok időt és pénzt spórolhatnak meg, mivel a problémák megoldása sokkal rövidebb idő alatt zajlik le, mint a peres eljárás, valamint jóval olcsóbb is, mint a több évig elhúzódó per. A konfliktusok és problémás kérdések megoldására váró helyzetek azonban megtalálhatóak, a napjainkban egyre inkább növekvő üzleti világban is.

Ezen a területen a hatékony és gyors vitarendezési forma az üzleti mediáció, ami lehetővé teszi, hogy a feleknek rövid időn belül sikerüljön közös megegyezésre jutni. Az üzleti mediáció segít abban, hogy megbeszélésre és megoldásra kerülhessenek azok a kérdések, amelyek már régóta visszatérnek a mindennapi munka során és többszöri konfliktus forrásai voltak.

A cégeknek, vállalkozóknak kifejezetten számít, hogy a mediációt választják-e, ami jóval alacsonyabb költséggel jár és pár hét vagy hónap alatt sikerül megoldást találni, vagy pedig a bírósági eljárást, ami jóval nagyobb költséggel jár és lényegesen hosszabb időbe kerül. Fontos megemlíteni ugyanakkor azt a szempontot is, hogy az üzleti mediáció keretei között, az érintett felek konfliktusa nem kerül a sajtó megvilágításába, ezáltal megőrizhetik jó hírnevüket.

Print Friendly, PDF & Email